Jelenlegi hely

Internet marketing

Az internet a legújabb reklámeszköz, lehetőségeit még csak manapság kóstolgatják a cégek. Lassan már nem is számít komoly cégnek az, akinek nincs honlapja, vagy legalábbis valamilyen minimális formában nem található meg az interneten.

Az interneten való megjelenés hatékony reklámot jelent a cégeknek, de csak abban az esetben, ha a honlap a keresőkben megtalálható, vagyis a látogatók rátalálnak, hosszasan időznek és olvasgatnak rajta és utána megkeresik a céget, vásárlóvá vagy ügyféllé válnak.

Néhány internet marketing eszköz, amely vevőszerző eszközként működik:

Bőséges szakmai tartalmat adó céges honlap

Minél több és használhatóbb információt nyújt szakmájáról egy cég, annál világosabban látszik potenciális vevői számára, hogy ért ahhoz, amit el akar adni. És semmi sem olyan meggyőző a vevő számára, mint a hozzáértő eladó vagy szolgáltató.

Blog

A blog egy személyes online napló, amelynek írása csak ránézésre tűnik egyszerűnek. Az emberek szeretnek bekukkantani mások életébe, kíváncsiak mások terméktapasztalataira. Ez a tény egyelőre kikerül a nagy nemzetközi cégek látóköréből, így a kicsiknek itt mindenképpen nagy esélyük van.

Megjelenés céges adatbázisokban, gyűjtőoldalakon

Aki egy bizonyos szolgáltatást szeretne igénybevenni, sokszor fordul internetes gyűjtőportálokhoz, adatbázisokhoz, hogy onnan elnavigálva körülnézzen a piacon. Aki egy ilyen gyűjteményben szerepel, már növeli az esélyt, hogy új vevői rátaláljanak.
Honlapunkon is ebből a célból hoztuk létre a tagvállalatok bemutatkozó oldalait.

Publikációk, szakmai cikkek

Bár nagyon korlátozott számban, de már a magyar weben is léteznek szakmai anyagokat gyűjtő és összegző portálok. Jellemzőjük, hogy nagyon "éhesek" az új anyagokra, cikkekre, így szívesen fogadják a publikációkat, összefoglalókat. Ha a szerző-vállalkozó ügyesen alkuszik, a cikkért cserébe elérhetősége felkerül a cikk alá.

(Tagvállalatunk a Sikermarketing.hu: internet marketing megoldások, keresőbarát honlapkészítés.)